Mi újság, tánc, színház, nevelés? 4.

A Tánc Színház Nevelés oldal beszélgető sorozata, ahol a tánc színházi nevelés területén aktívan tevékenykedő alkotókkal, munkatársakkal beszélgetünk.

Szemessy Kinga neve sokszor előbukkan, ha valamelyik kulturális térben létrejövő közösségi, részvételi táncos projektekkel találkozunk. A kérdés annyi, táncos alkotóként, koreográfusként, tánckutatóként vagy csupán érdeklődő megfigyelőként van jelen az adott mozgásos eseményben. Kinga alapította a SVUNG módszertani kutatócsoportot, melynek tagjai táncos előadásokhoz készítenek izgalmas bemelegítő, “a néző érkezését segítő” foglalkozásokat.

Kővágó-Nagy Imre, 2018, Bakelit M.A.C. / Urvi Vora: ‘This is How You Move Them’

Hogyan kerültél a tánc közelébe? Mik voltak a tánccal kapcsolatos első elementáris élményeid?

A mozgást a hosszú élsportolói (vívás) évek miatt mindig sajátomnak tudtam – ebből a versenykényszert a gimnáziumi (Bródy Imre Gimnázium, dráma tagozat) alkotások során hagytam el, a tánc iránt pedig a pécsi bölcsészkaron, Szűcs Réka táncfilm óráin bemutatott DV8-filmek miatt kezdtem érdeklődni. Pécsett aztán másfél évig próbáltam megérteni a fizikai színház mibenlétét (ebből írtam szakdolgozatot, illetve ilyen formanyelvvel rendeztem a Janus Egyetemi Színházban a Kaspart), s mindez már szinte egyenesen vezetett a Budapest Kortárstánc Főiskolás felvételihez.

Milyen közönség aktivizáló programokban dolgoztál, illetve melyik volt az a projekt, amit kiemelnél és elmesélnél nekünk?

Szerintem, sértő arra a nézőre nézve azt mondani, hogy nem aktív (hanem passzív), aki teljes figyelmével, intelligenciájával, és empátiájával befogad egy előadást. A közösségi médiától kezdve a wiki oldalakon, a TV-s valóságshow-kon át a multiplayer számítógépes játékokig számos dolog az interakció felé hajszol minket, szóval értékes képességnek kell tekintenünk a kontemplációt* és az egyirányú koncentrációt. Ez az “aktivizálási” szóhasználat felettébb átpolitizált, így a kortárs művészeti/pedagógiai törekvések szempontjából felülvizsgálatot érdemelne: egyrészt a szocializmus hagyatéka**, másrészt pedig keveredik az E.U. által hirdetett részvételi demokrácia egyik előfeltételével, az aktív polgárisággal (active citizenship & active spectatorship).

2018, SÍN Kulturális Központ

Az SZFE Doktori Iskolájában folytatott kutatásommal is inkább azt igyekszem aláhúzni, hogy vannak bizonyos, a testünk által raktározott stigmák és normák, amiket félünk vagy undorodunk nem követni, vagy csak felismerni. A minket mozgató szabályok – ha tetszik életkoreográfiai score-ok – felülvizsgálata sosem fájdalommentes, így hiszem, a színház egy pont erre használandó, felvállaltan “munkás” és veszélyes tér (is) kellene hogy legyen. Ez a gondolat csak az utóbbi fél évben tisztult ki bennem, így bár a korábbi munkáim (pl. a Testnapló-sorozat) is hasonló kérdésekkel operáltak, még sokkal puhábban. Ötleteim jövőbeli merész megvalósításában elsősorban a közösen alapított SVUNG kutatócsoport tagjaira és partnereire számítok.

_{* vö. Hannah Arendt: vita activa és vita contemplativa; továbbá: Alexandra Kolb, ‘Current Trends in Contemporary Choreography: A Political Critique’, Dance Research Journal, 45/. 3., 2013 december, 31-52.; Emmanuel Négrier, ‘Introduction,’ Uő. (szerk.) Cultural Policies in Europe: a Participatory Turn?, Toulouse: Éditions de l’Attribut, 2020, 11-27.}

_{** vö. “A szocialista művelődésnek (…) szüntelenül szélesítenie kell az egész társadalom kulturális aktivitását, az aktív-közösségi-kreatív művelődést és az autonóm kultúra elsajátítását egyaránt, az egész társadalmat átható új »participációs életstílus« kialakításának részeként.’ (Vitányi Iván, ‘Kulturális demokrácia – a kultúra demokratizálása’, Világosság, 22/8–9., 1981. július-december, 585–589 [586])}

2020, Trafó Klub / SVUNG: Koreografált tér, Tér-hatás, Testépítészet workshop

Mit gondolsz, fontos-e, feltétlenül szükséges-e, hogy a hazai tánctársulatok, csapatok másfajta, új csatornákon keresztül közelítsenek a nézőik felé?

Első szinten a tánctársulatok azok, akiknek szüksége van erre, hiszen

1) a szűk szakmai közegen túl nézőket kell toborozniuk, hogy munkáikat ne csak kétszer-háromszor játszhassák,

2) a szűk nézői rétegre magyarázat lehet az is, hogy a közoktatás nem készíti fel a “táncfogyasztókat” arra a multiszenzoriális, s ritkán racionális gondolkodásmódra, amit a táncalkotók sokszor kínálnak vagy netán el is várnak nézőiktől.

Így ezen programok megjelenése szerintem azt is jelzi, hogy a hazai kortárstánc szcéna elkezdte értékelni, becsülni önnön munkásságát, hiszen feladás (és így könnyen olvasható darabok termelése) helyett inkább időt fektet abba, hogy összetett művészeti kutatásai munkamódszereit elérhetővé tegye. Ehhez hiszem, hozzájárul az is, hogy számos táncművész – többnyire megélhetés végett – tanítani kezd, s a pedagógusként rájön, micsoda nemcsak testtechnikai, hanem érzékeny életfilozófiai kinccsel rendelkezik. Egyébként a táncórák már maguk ilyen “nézőközelítő” csatornák, hiszen ott is egyfajta felkészítő/hangoló/bemelegítő foglalkozás folyik a vezető táncművész-tanár munkáira. Egy közvetlenül előadás előtti program abban más, hogy strukturális beágyazottsága miatt valahol a táncórák intimitása és a színházi tér keltette elérhetetlenség illúziója között lebeg, ami köztes állapottal pedig nagyon termékenyen lehet dolgozni.

Tudsz-e külföldi “jó példát” vagy olyan “módszert” említeni, ahol a táncon keresztül szólítják meg a fiatal közönséget?

Szerintem az veszélyes félreértés, hogy a tánccal kell valamit csinálni: a tánc már maga egy teljes értékű megszólítás, így nem kell eszközként használni egyéb jó ügyek érdekében. A szocio-politikai és kulturális problémák, amik megvitatására pl. a Talpuk alatt DTIE előadás használja a táncot, már ott ülnek az adott táncformában vagy tánceseményben, csak sokkal tovább kell benne lenni ahhoz, hogy elérjenek és átmossanak valakit. Mégis, megéri rászánni az időt, mert nagyon másként raktározódik el valakiben, ha lelkesült, saját önbizalmát és önszeretetét építő táncolása közepette rászólnak a táncházban, hogy nem elég autentikus a stílusa, a ritmust nem követve csinálja a záró motívumot vagy még förtelmesebb, nőként férfi táncot jár és vigyázzon, mert jön a folkrendőrség. Mindez összehasonlíthatatlan azzal, amikor ennek színpadi reprezentációját verbálisan kivesézik a diákok. Az én krédóm ebben az előadásban ott van, amikor öt percre (!) mindenki feláll és körben csárdásozni kezd. Onnan a saját élményem: én azért felelek, hogy ne merüljek el a botladozásom miatti önostorozásban, a többiek pedig azért, hogy ügyetlenkedésemet el nem ítélve visszarántsanak a megcélzott (és nyilván tökéletesen soha el nem érhető) közös lüktetésbe.

Így röviden azt mondanám, a “jó módszer” receptjének fő hozzávalói – szerintem – a hosszú idő, általa az elmerülés, a következetlen vagy nem 100%-ig tisztázott (ezáltal közösen improvizálható) keretek, és a hatni hagyás – szemben a pörgetéssel, az óvatos felszínen maradással, a felülírhatatlan dramaturgiával, és a minden áron találni akarással. E kvalitásokkal él pl. Somló Dávid Mandala c. előadása, ahol egyáltalán nem  számít a résztvevők életkora. De hogy az eredeti kérdést ne kerüljem ki, álljon itt néhány szeretett külföldi példa is: a helsinki Esitystaiteen seura Disco Ritualja, Ivo Dimchev Selfie Concertje, Maria Metsalu Mademoiselle x horrorja, Mária Júdová Camouflage c. VR bújócskája, és az Ultima Vez Invited előadásának kék kötélkígyója. Összefogottsága, támogatottsága és állhatatos kutatási orientációja miatt pedig a UniArts Helsinki / Center for Educational Research and Academic Development in the Arts (CERADA) kezdeményezte (nem tánc specifikus, hanem összművészeti) ArtsEqual programjára is érdemes ránézni.

https://www.zealous.co/mariajudova/project/Camouflage/

Asszociációs játékra hívunk! Neked mit jelentenek az alábbi szavak?

Tánc? test; az érzelmek kifejezési szándéka helyett az érzetekre való figyelem

Színház? hatások, (ön)reflexió, disszenzus és konszenzus pulzálása

Nevelés? (játék)szabálykövetés, (játék)szabályszegés, (játék)szabálysértés, (játék)szabályozás

Budapest, 2020. november 30.

Az interjút Varga Nikoletta készítette.

Kun Attila: Kutatási pillanatkép a magyarországi és regionális táncszínházi nevelés (*) területéről

A 2019/2020-as év MMA/MMKI Ösztöndíj Programjának ösztöndíjasaként lehetőségem adódott arra, hogy három éven keresztül, a magyarországi és regionális táncszínházi nevelés (*) területét kutathassam. Jelen összefoglaló a kutatási időszak első évében rögzített adatait teszi közzé.

(*a táncszínházi nevelés elnevezés ebben a kutatási folyamatban elsősorban a kortárs tánchoz kapcsolódó, felnőtteket és a fiatal nemzedékeket célzó pedagógiai/ nevelési célzatú programok egészére vonatkozik)

Fotó: Dusa Gábor

A kutatás célkitűzése a táncszínházi nevelési aktivitások országos és regionális szintű feltérképezése. A kutatási cím elsősorban a prózai színházakhoz köthető terminológiát használja, de a kutatás hosszútávú célja a “táncszínházi nevelés” fogalmának bővített újradefiniálása a tánc, a kortárs tánc pedagógiai/nevelési megjelenéseinek viszonylatában. A kutatás műfaji, elnevezési, terminológiai besorolástól és minősítéstől függetlenül rögzíti az egyes programokat. A vizsgált időszak az elmúlt harminc esztendőt öleli fel. A kutatás kimenetele, a táncművészet területén ezen időszak alatt létrejött programok eredményeinek, a létrejött programok jellemző sajátosságainak összefoglalása, és egy olyan kiadvány létrehozása, amely útmutatást jelenthet a terület iránt érdeklődők számára.

A hazai kortárs tánc sűrű történeti szövetének tiszteletben tartásával és alapelveihez hűen, a kutatás nyitottan fogadja és dokumentálja az egyes programokat, azok elnevezését, és az alkotók általi besorolását. A sokféle elnevezés formai és tartalmi áttekintésével és dokumentálásával, a későbbiekben szakmai közös megegyezéssel, terminológiai iránytű vagy módszertani alapkő is létrehozható, mellyel a táncművészet oktatási és művészeti nevelés területét és kommunikációját gazdagíthatjuk. A már jól ismert terminológiákat érdemes újra fogalmazni, hiszen egy tantermi beavató egész más alkotói és pedagógiai alapokból épül fel egy színházi előadáshoz, vagy egy táncszínházi előadáshoz kapcsolódóan. Másképp épül, mások a pedagógiai prioritásai, más a nyelvezet, más a kommunikációs ereje, formája és intenzitása. Az eddig beérkezett adatok azt igazolják, hogy aktív és színes a hazai és a határon túli kortárs tánchoz köthető pedagógiai/nevelési aktivitás.

A kutatásban részt vállaló partnerek által eddig elküldött adatok alapján a programok/előadások  különböző karakterűek, más-más tormai és tartalmi jegyekkel bírnak,  ezért egyenlőre kevés összefüggés és esetlegesen kiolvasható egyértelmű tendencia fedezhető fel. Viszont a részadatok publikálása mindenképp fontos a három éves kutatási folyamat első évének összegzéseként. Számtalan dinamikus és előre mutató program született a hazai kortárs tánc területén, amelyek a fiatal nemzedék elérését/érzékenyítését/tánccal-táncra nevelését célozza. Intézményi, alkotóközösségi, alkotói szándékból jöttek létre rövid-, közepes-, hosszú távú programok és foglalkozások.

A táncművészet jelenleg nem rendelkezik egységes terminológiai térképpel és a prózai színházi nevelési trendekhez képest (kiépült intézményi rendszerrel, terminológiai térképpel, kutatási eredményekkel, kiadványokkal, főállású és dedikált társulatokkal), a táncszínházi nevelés területe a hazai kortárs tánc “ösztönös terméke” és nem alapfeladatként jelenik meg az egyes tánctársulatok mindennapjaiban. Amíg az állandó bázissal bíró prózai kőszínház rendelkezik saját, szakképzett stábbal, akik a színházpedagógia eszközeivel a társulat és a repertoár mellett alkotó közösségként „produkciókat” hoznak létre, – ami kreatív munkát, költségvetést, munkaidő kapacitást jelent – , addig a kortárs tánc területén – akár alkotóközösség, akár társulat vagy intézmény- nagyon ritka a főfoglalkozású  táncpedagógus szakember, aki művészetpedagógiai vagy drámapedagógiai  eszközökben gondolkodva ideje nagy részét ezeknek a foglalkozásoknak/előadásoknak a létrehozásával töltené.

Fotó: Dusa Gábor

Fontos jelenség, – és az adatok alapján is jól kirajzolódik – hogy az intézményi működésben megjelenő színházi nevelési gyakorlatok, a hazai kortárs gondolkodás/tánc területén már a rendszerváltás előtt időkben is megjelentek.

Említésre méltó kitétel, hogy a két világháború előtt, egészen az ötvenes évekig létezett Magyarországon egy nyugat-európai/polgári mozgáskultúra trend, – ennek folyamatos fejlődése és jelenkori európai és globális öröksége ismert – amit a szovjet fennhatóságú magyarországi politikai berendezkedés megbélyegzett és a hazai kortárs tánc trend társadalmi beágyazottságát megszüntetve a kreatív – mozgásos – szabadgondolkodás alapelvét, más területek felé (testképzés, ritmikus sportgimnasztika, gyógytorna, DSGM/testképzés) kényszerítette. Így annak valódi, jelen korra örökíthető kibontakozását elfojtotta. Ezt a történeti és fejlődési törésvonalat sem hagyhatja figyelmen kívül a hazai kortárs tánc neveléshez köthető aktivitásokat feltérképező kutatás. Hiszen, amíg a korábban példaként vett prózai színházi trendek társadalmi beágyazottsága folytonos, a társadalommal együtt lélegző, addig a hazai kortárs tánc történetiségében időszakos hiányjelek és törésvonalak olvashatóak ki.

Mindezzel a fentebb említett történeti deficittel együtt is gazdag és színes – nem utolsó sorban évtizedes – eredményeket tudhat magáénak a hazai és regionális kortárs tánc területe. Ennek a gazdagságnak a feltérképezése és rendszerezése jelen kutatás fő célkitűzése.

Az eddigi rendszerezés alapvető formai jellemzőket rögzít az egyes foglalkozásokhoz/előadásokhoz, az alábbi paraméterek szerint:

• a kialakulás/létrehozás körülményei (egyszeri/hosszútávú, adott műhöz/nem kötődik egy adott műhöz)
• a tevékenység gyakorisága
• a finanszírozás gyakorlata
• tevékenység kihatása (lokális/országos/regionális)
• a monitoring gyakorlata
• a létrehozók szakképzettsége
• az oktatási intézményekkel fenntartott kapcsolat formája
• a kapcsolattartás fejlesztésének stratégiája
• a hatásmechanizmus vizsgálatának gyakorlata
• jövőkép

Az eddig beérkezett/kitöltött kérdőívek száma folyamatosan növekedett és az arányszázalékok is több helyen jelentőse változtak az elmúlt egy év során. A beérkezett 33 db intézményi/társulati/alkotóközösségi válaszadások feldolgozása alapján, az alábbi adatok olvashatóak ki.

Néhány szemléletes adat a kérdőív kérdéseire adott válaszokból:

A válaszadók:

• 68%-a nem rendelkezik saját játszóhellyel (*elmozdulás -8%)
• 94%-a az alapítás óta gondolkodott nem színpadi, de tánchoz köthető aktivitáson /pl. nyitott próba, flashmob/
• 97%-a az alapítás óta gondolkodott nem színpadi, de tánchoz köthető pedagógiai aktivitáson /pl. nyitott tréning, nyitott workshop/
• 74%-a vett részt más társulatok/alkotói közösségek tánchoz köthető pedagógiai célzatú aktivitásán

Kiemelt arányszámok:

• 17% nem valósított meg egyetlen tánchoz köthető pedagógiai aktivitást (*elmozdulás-3%)
• 54% egy tánchoz köthető pedagógiai aktivitást valósított meg (*elmozdulás +14%)
• 29% több tánchoz köthető pedagógiai aktivitást valósított meg. (*elmozdulás -11%)

(*2019 szeptembere óta)

További adatok a kiemelt arányszámok csoportbontásai alapján:

• Akik nem valósítottak meg egyetlen tánchoz köthető pedagógiai aktivitást:

33% továbbra sem tervez pedagógiai aktivitás elindítását

83%-a társulati tagoknak rendelkezik oktatói aktivitással

17% tervezi a pedagógiai aktivitás bevezetését, a válaszadók 50%-a nem tervezi szakember bevonását

leginkább saját honlapon és saját közösségi oldalon és hirdetések útján tartják a kapcsolatot a közönséggel.

• Akik egy tánchoz köthető pedagógiai aktivitást valósítottak meg:

az aktivitások 50%-a kijelölt korosztálynak szól, (*elmozdulás -6%)

az aktivitások 78%-ban aktív/mozgó nézőként tekintenek a résztvevőkre (*elmozdulás -23%),

72% tervezi a továbbjátszást, (*elmozdulás +6%)

72% tervezi újabb pedagógiai célzatú aktivitás létrehozását. (*elmozdulás -6%)

• Akik több tánchoz köthető pedagógiai aktivitást valósítottak meg:

alapítás óta tánchoz köthető pedagógiai célzatú aktivitás/program száma 3-534 között lett megjelölve,

az utóbbi 5 évben létrehozott tánchoz köthető pedagógiai célzatú aktivitás/program száma 1-259 között lett megjelölve,

100% akiknek van jelenleg is játszott aktivitása/foglalkozása.

• Az összes válaszadó:

65,7%-a szeretné az elkövetkezendő 5 évben új előadásokkal, plusz új oktatói és pedagógiai aktivitásokkal formálni társulati arculatát. (*elmozdulás +5,7%)

74%-a elfogadhatónak tartja azt a kijelentést, hogy egy mai társulat/alkotóközösség a működési támogatásának egy részét az előadások létrehozásán túl, a társadalmi közösség mozgásra/táncra nevelésére kell fordítania. (*elmozdulás -2%)

97%-a elfogadhatónak tartja azt a kijelentést, hogy egy mai társulat/alkotóközösség feladatai közé tartozik a fiatal nemzedékek mozgásra/táncra nevelése. (*elmozdulás -3%)

100%-a fejleszthetőnek tartja a hazai táncra nevelés bármely formáját.

• A válaszadók a fejleszthetőség esetleges akadályai között az alábbi okokat sorolták fel:

speciális szakmai háttértudás deficitje,

a terület közös igénye, kíváncsisága, tudása, stratégiája, forrása,

a közoktatás zsúfolt időbeosztása

• A fejleszthetőség megvalósításához a válaszadók szerint fontos:

a hosszú távú stratégia megfogalmazása,

sokszínű, különböző korosztályoknak szóló igényes táncelőadások létrehozása gyerekeknek,

Fotó: Dusa Gábor

differenciálni, hogy adott esetben mi a “tánctanítás” célja,

az előadásokhoz kötődő workshopok,

az iskolákban, munkahelyen érzékenyítő workshopok

a közoktatásba való beemelése,

kifejezetten tánccal foglalkozó drámapedagógus képzése,

aktívabb kapcsolattartás az iskolákkal,

a testi, művészeti, alkotói nevelés következetességében, a pedagógus nevelés megreformálásában,

több fórum, szemle, konferencia, párbeszéd, találkozás, képzés és a területhez köthető közös platform

 

Fontos, hogy a kutatási folyamat jelenlegi adatai nem teljes értékűek, csupán rész adatokat jelenítenek meg.

Kihagyhatatlan a táncszínházi nevelési terület jelenlegi történetének vizsgálatakor, a 2020-as évben kitörő világjárvány, a közegészségügyi pandémia okozta drasztikus hatások vizsgálata, ami külön fejezetet érdemel a kutatási munkában, hiszen a hirtelen és drasztikusan megszakadt 2019/2020-as színházi évad komoly hatással bír a szakmai terület friss és ezáltal leginkább kiszolgáltatott szegmensére is.

A kutatás figyelemmel kíséri a közegészségügyi helyzetre adott alkotói/társulati (online megjelenések) válaszokat, és azt, hogy a szakmát érintő, kényszerű társadalmi eltávolodás, mennyiben nehezíti meg az egyes alkotói csoportok/társulatok évadkezdését, és ezen belül a már meglévő és tervezett tánc színházi nevelési aktivitások elindítását.

Az első kutatási év végével kijelenthető, hogy gazdag, és az utóbbi időben felerősödő tudatosság jellemzi a hazai kortárs tánchoz köthető színházi nevelési területet.

Fotó: Dusa Gábor

Az elmúlt két színházi évad különféle táncszínházi neveléshez köthető programjainak életre hívói között találjuk többek között: a Duna Táncműhelyt, a Duda Éva Társulatot, az Ifjú Szívek Táncszínházat, a Győri Balettet, a Magyar Táncművészeti Egyetemet, a Nemzeti Táncszínházat, a Nagyvárad Táncegyüttest, a Közép-Európa Táncszínházat, a Tünet Együttest,  a Trafó- Gondolat Generátor programját, a KÁVA Kulturális Műhelyt, a Sopron Balettet, a Székesfehérvári Balett Színházat, aSVUNG kutatócsoportot.

A fenti összegzéshez kapcsolódva, egy rövid idézet a 2018/2019-es évad Tánc Színház Nevelés konferenciasorozatának összefoglalójából: (forrás: Tánc Színház Nevelés hivatalos Facebook oldala)

“A szakmánkban jelenleg minimum 25 társulat és szervezet dolgozik különböző interaktív, elsősorban a gyerek és ifjúsági közönséggel kapcsolatot kereső-teremtő művészeti és kommunikációs eszközökkel, aktivitásokkal, vagy táncszínházi nevelési/táncszínház-pedagógiai formákkal. Ezeknek a tevékenységeknek jelentős szakmai értéke és haszna van a mindennapi munkánkban, mind pedagógiai, mind társadalmi, mind egzisztenciális értelemben. A területen folyó tevékenységnek szintén nagy szerepe van a művészeti ág jövőjében, perspektíváiban, a táncművészek életpályájának, foglalkoztatásának lehetőségeiben”

Ezzel a nyitott, és a jövőt célzó összefoglalóval zárva soraimat, köszönöm a kutatásban eddig és ezután résztvevők nyitottságát és együttműködését. Bízom abban, hogy a Magyar Művészeti Akadémia, Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet Ösztöndíj Programjának támogatásával, jelen kutatásom hozzájárulhat ahhoz, hogy az egész hazai kortárs tánc számára értékes és hiánypótló kutatási eredmény születhessen.

 

Kun Attila

Harangozó-, Lábán Rudolf és Imre Zoltán díjas

balettművész koreográfus

 

Budapest, 2020. augusztus 13.

Mi újság tánc, színház, nevelés? 3.

A Tánc Színház Nevelés oldal beszélgető sorozata, ahol a tánc/színház/nevelés területén aktívan tevékenykedő alkotókkal, munkatársakkal beszélgetünk. A sorozat harmadik vendége: FORCZEK JANKA, friss diplomás táncművész még egyetemi évei alatt került közel a tánc -színház – közönség kapcsolatára épülő programokhoz. Nyitottsága és lelkesedése révén történelmi lépésre szánta el magát: szakdolgozatát a táncos beavató- és színházi nevelési foglalkozások bemutatásából írta.

TSZN: Mi az, ami igazán foglalkoztat téged a szakdolgozatod témájából?

Forczek Janka: Idén végeztem a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc tagozatán. Most, hogy kikerültem az Egyetem falai közül még jobban felerősödött bennem az érzés, hogy mennyi minden érdekel – többek között – a táncszínházi nevelés is. Izgalmas lehet egy ilyen előadást létrehozni, szereplője lenni. Fontosnak tartom, hogy beszédtéma legyen, és foglalkozzunk a néző-előadó kapcsolat lehetőségeiről.

TSZN: Milyen történések inspiráltak a dolgozat megírására?

Forczek Janka: Mielőtt elkezdtem volna írni a dolgozatomat, tudtam, hogy a témám mindenképpen kapcsolódni fog a színházhoz.

Tanulmányaim alatt több, számomra új gondolattal, formával találkoztam. Például részt vettem a Táncművészeti Egyetemen megrendezésre kerülő Tánctudományi Konferencián, ahol több előadást is meghallgattam. Lőrinc Katalin előadásának címe nagyon megfogott: “Mit mondhat el rólunk a mozdulat?”. Aztán tudomásomra jutott, hogy a tavalyi tanév során a modern évfolyam – Lőrinc Katalin vezetésével – vidéki művészeti iskolákban tartott beavató foglalkozásokat gyerekeknek.

Sándor Ildikó és Lőrinc Katalin  kezdeményezésére – az egyetemi évek alatt – két alkalommal is részt vettem táncszínházi nevelési előadásokon (Talpuk alatt, Horda2 – a Nemzeti Táncszínház produkciói), akkor még szinte teljesen ismeretlen volt, hogy mit is foglal magába ez a műfaj, mik a gyökerei, eszközei.

Az alapfeltevésem, illetve kiinduló gondolatom az volt, hogy a tánc világban is értőbb/érzékenyebb, és akár aktívabb közönségre van szükség. Egy interaktívabb közeg megteremtése a cél (ebben az esetben gyerekekkel, illetve középiskolás fiatalokkal). Így lett a szakdolgozatom címe: „Egy beavató-érzékenyítő táncos program bemutatása”. A színházi érzékenyítő előadások módszerét és eszközeit, illetve a táncszínházi értelmezést részleteztem a dolgozatomban.

Beleszerettem a témába, magával ragadott a gyerekek reakciója, megoldásaik egy-egy feladatra. Még jobban tudatosult bennem a közönség fontossága és szerepe a színház, táncszínház közegében. Ami szintén érdekes volt, hogy nem csak a résztvevők, hanem a modern szakos hallgatók visszajelzéseit is olvashattam, akik előadóként szerepeltek ebben a projektben. Teljesen ki kellett lépniük a komfortzónájukból, a megszokottól eltérő módon kellett viszonyulniuk a nézőkhöz. Válaszaikból arra következtettem, hogy jó érzéssel töltötte el őket a gyerekek őszinte reakciója és nyitottsága a különböző feladatokra.

TSZN: Kiket említenél meg azok közül, akik a szakdolgozatod témájához fontos adalékokkal szolgáltak?

Forczek Janka: Lőrinc Katalin Mesternőt kértem meg, hogy legyen a konzulensem. A dolgozat írása közben az ő segítségével ismertem meg a beavató foglalkozások felépítését, az előadások létrejöttét, a projektek menetét.

A Káva Kulturális Műhely  vezetőjével, Takács Gáborral is volt szerencsém interjút készíteni, ez a szakdolgozatom fontos része lett. Kutatásaim során több beszélgetést is olvastam vele. Több hasznos gondolata is elősegítette a szakdolgozatom megírását, de a személyes kedvencem így szól: ,,a cél az volt, hogy ne gügyögő „gyermekszínház” szülessen hanem „pusztán” színház. Ne a leereszkedés érződjön az előadásból, hanem az egyenrangúság, a művészi, esztétikai igényesség.”

Gabnai Katalin Drámajátékok című könyve sokszor a kezembe került szakdolgozat írós időszakomban. Lőrinc Katalin, tantermi beavató programjának összefoglalóját egy Gabnai idézettel zárta, ami jól összefoglalja az interaktív játékok fontosságát és hatásait a gyerekekre: ,,… az ilyen gyakorlatokkal és játékokkal segíti a valóság átélését, az emlékek megőrzését, a figyelem fejlesztését, az alkotás szabadságával való megismerkedését, s ezen keresztül a csoport és egyén fejlődését.”

TSZN: A szakdolgozatodat olvasva – úgy tűnik – „beavatott” lettél. Egy hasonló érdeklődésű társaságban milyen kérdéseket, témákat vetnél fel?

Forczek Janka: Az a kérdés gyakran felmerült a dolgozatomban, hogy vajon a színházi nevelés eszköztára kompatibilis-e a táncszínházi megvalósítással? Takács Gáborral folytatott beszélgetésem során szóba került, hogy egy táncos teljesen más síkon gondolkozik, mint egy színész-drámatanár, és lehet, hogy eddig ezért nem készült több táncszínházi nevelés előadás. Egyelőre nem készült a színházi neveléstől teljesen független táncszínházi nevelés modell.

Számomra szintén érdekes volt, hogy legelőször a drámapedagógusok ismerték fel és fogalmazták meg az interaktívabb tanítási módszer fontosságát. Az oktatási rendszerünk reformok bevezetésére szorulna ilyen szempontból, hogy a diákok ne csak frontális oktatás keretében, dolgozatok és felelések formájában találkozzanak az anyaggal, hanem tegyék magukévá, ne csak a lexikális tudás kapjon hangsúlyt. A pedagógusok a gyerekek nyitottságával élve, és nem visszaélve tanítsanak. A színházi nevelés módszer kezdeményezői, képviselői, a színház életre nevelő szerepét ismerték fel.

Aztán az is elgondolkodtató, nehéz megmondani, hogy mi is az, ami megszólítja a nézőt. Úgy gondolom, hogy ami igazán fontos, az a kívánt üzenet, gondolat vagy valamilyen problémakör tálalásának módja.

TSZN: A szakdolgozatod megírása után szerepel a terveidben, hogy a téma közelében maradsz?

Talpuk alatt foglalkozás                   Fotó: Dusa Gábor

Forczek Janka: A Talpuk alatt című táncszínházi nevelési előadáson egyetemi osztálytársaimmal együtt vettünk részt. Utána sok közös beszélgetésre emlékszem, ahol megvitattuk tapasztalatinkat. Egyet értettünk abban, hogy maradandó élményt okoztak az előadók, közös gondolkodásra invitáltak minket és rendszeresen kommunikáltak velünk, kikérték a véleményünket és beavattak minket az előadás cselekményébe. A foglalkozás fontos alappillére, hogy nem vagy csak drámapedagógusokra vagy csak táncosokra van szükség, hanem ezt a két szakmát ötvözve kell hiteles, élvezetes és egyben valamilyen nyomot hagyó előadást bemutatni. Terveim között szerepel, hogy én is készítsek beavató foglalkozásokat, előadásokat.

TSZN: Utolsó kérdésünk minden beszélgetőtársunknak ugyanaz, mit jelentenek számodra  ezek a szavak: tánc, színház, nevelés?

Forczek Janka:

TÁNC:
A testünkkel való kommunikálás a sokféleség jegyében. Saját határaink feszegetése, kísérletezés önmagunkkal.

SZÍNHÁZ:
Egy olyan tér, ahol csak igazat lehet mondani.

NEVELÉS:
Így külön ez a szó, hogy nevelés, nekem szigort és valamilyen kényszert foglal magába. Ugyanakkor kölcsönös egymásra hatás is eszembe jut erről a szóról, ami viszont fejlődéshez és a tudásvágy kialakulásához vezethet.

Budapest, 2020. július 31.

Az interjút Németh Katalin készítette.

Mi újság, tánc, színház, nevelés? 2.

A Tánc Színház Nevelés oldal beszélgető sorozata, ahol a tánc/színház/nevelés területén aktívan tevékenykedő alkotókkal, munkatársakkal beszélgetünk. A sorozat második vendége: Lőrinc Katalin.

Fotó: Palotai Misi

Dr. Lőrinc Katalin, DLA táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanára, a művészetelméleti tanszék tanszékvezetője, szakíró, újságíró, a Tánc Színház Nevelés konferencia egyik projektvezetője.

 

TSZN: Hogyan gondolsz vissza a Tánc Színház Nevelés konferenciára, aminek a projekvezetője voltál? Milyen élményeid vannak a négy alkalommal, illetve az utána megjelenő parázs vitával kapcsolatban? 

LŐRINC K.: Az jó, amikor van vita! Nem is nevezném parázsnak, hiszen a tapasztalatokon, elveken nyugvó, érvelő hangok szólaltak meg, inkább azt erősítve, hogy az embereket gondolkozásra, állásfoglalásra készteti a téma, és alapjában mindenki nyitott volt a másikra. Függetlenül attól, hogy a saját tapasztalatai alapján kialakult képet mennyire tudja vagy kívánja módosítani a mások tapasztalatai, érvelése nyomán.

De az első kérdésre még nem válaszoltam: nos, úgy vagyok a négy konferencia-felvonással, mint egy szülő a gyerekeivel: szépnek, okosnak, ügyesnek látja őket, a hibáikat is másként kezeli, mint hogyha nem a gyerekeiről lenne szó, és büszke a legapróbb eredményeikre is. Nos, pontosan így.

De ha szakmaibb szeretnék lenni (és nyilván nem azért kaptam a kérdést, hogy ömlengjek, mert az nem visz tovább): már csak annyi, hogy egy ilyen felszántatlan talajon elindulhatott valami kis kapálás, tehát, hogy meg tudtuk tartani; össze tudtunk hozni annyi különleges, és csodálatra méltó tevékenységet végző embert, már önmagában eredmény! Kicsit továbbmenve: többeket megerősített abban, amit elkezdtek, másokat pedig inspirált arra, hogy belevágjanak valami olyasmibe, amit még nem próbáltak.

TSZN: Hasznosítottál pedagógusként/táncművészként a konferencia gyakorlati vagy elméleti “tudásaiból” valamit a Táncművészeti Egyetemen?

LŐRINC K.: Hogyne! De itt most a kérdésnek csak arra a részére válaszolok, hogy „táncművészként”, mert arra, hogy pedagógusként hogyan, a következő kérdés kapcsán fogok. Táncművészként a nézővel mint résztvevővel való kapcsolódás terén változott az attitűdöm. Az eddiginél is nyitottabb lettem a nézőre, aki jelen van, körülvesz (mondjuk, kiállítás megnyitókon előadott performanszaim során), sokkal inkább játszótársként tudok hozzá viszonyulni, és még inkább érdekel, hogy ő mit kap, mit nyer egy ilyen szituációból. És örülök (s még inkább próbálom előmozdítani az improvizációmmal), ha ő is játszótársnak tud tekinteni a játékom közben, nem ugrik vagy húzódik félre tiszteletteljes udvariasságból 3 méter távolságra, ha közelébe kerülök: nem a „művésznő” kategória vagyok neki, hanem közösen létezünk egy adott térben, egy adott alkalomból kifolyólag. A kiállítás megnyitásához ő pontosan ugyanannyira kell, mint én.

TSZN: Talán a klasszikus balett képzésben nem annyira, de a Táncművészeti Egyetem modern szakos képzésében hasznos lehet tanulni a közönséggel való aktivitások formáiról, tartalmairól, hiszen a kortárs együtteseknél fontos az aktív közönségkapcsolat. Jól látható az is, hogy a  mai professzionális tánctársulatok többségénél, ha nem is folyamatos jelleggel és nagy számban, de jelen vannak a fiatal közönséggel kapcsolatot teremtő programok. Mit gondolsz, mennyire lehet és mennyire szükséges ezt a képzésben tanítani?

LŐRINC K.: Szükséges is, és lehet is. Én ezt teszem már néhány éve. A dolog a teremben kezdődik egy sima órán. Tehát ahhoz, hogy ki tudjam vinni a gyerekeket mondjuk a Vörösmarty térre flashmobozni, vagy egy kiállító terembe, ahol idegenek között vannak testközelben, – mert ezek az első lépések a közönséggel való proaktív foglalkozás felé! -, ahhoz előbb meg kell teremteni azt a légkört az órán, ami ezt lehetővé teszi. Nyitottság, egyenrangúság (a-tekintetben, hogy ott és akkor a táncteremben mindnyájan együtt izzadunk valami közös célért, és nem az van, hogy én diktálom, te meg a végrehajtó alattvaló vagy), és a problémafelismerő- és megoldó készséget fejlesztő pedagógiai módszerek. És igen, sokat, sokféle szituációban kell emberek között dolgozni.

Úton a hallgatókkal

Hadd említsem az egyik legizgalmasabbat: a 2019-es Sziget Fesztiválra beszerveztem a srácokat a spanyol Sol Pico végtelenül izgalmas, a menekültekkel foglalkozó performanszába. Eredetileg csak a modern évfolyamból verbuváltam, de mivel nem mindenki ért rá, mondtam nekik, hogy más szakirányú sulitársaikat is biztathatnák. Jött is egy balett és két néptánc művészképzős lány is! Közülük az egyik idén a táncszínházi nevelésről adta be a szakdolgozatát, és engem választott konzulensnek. Úgyhogy: lehetséges a többi szakirányt is „megfertőzni”!

TSZN: A mostani modern hallgatókkal készítettek mozgásérzékenyítő beavató foglalkozásokat. Mit jelent nálatok ez a “beavatás”? Mi történik ott pontosan?

LŐRINC K.: Megpróbálom ezt nagyon röviden. Egy tantermi foglalkozást készítettem, közösen a modern évfolyam tanulóival. A kiinduló alapanyag valóban egy korábbi ismeretterjesztő típusú előadásom volt, de pont a konferencia kapcsán tanultaknak köszönhetem, hogy meg tudtam lépni a következő lépcsőfokot: ez tehát már nem előadás.

Mit mondhat el rólunk a mozdulat?

Bemegyünk egy tanterembe, ahol elvegyülünk a gyerekekkel 3-4 táncos és én (de nélkülem is volt már), és egy patkó alakban körbe ülős, beszélgetős indítással (a narrátor általában én vagyok, de volt már, hogy átadtam a „szerepet”) elvegyülve együtt mozgunk a gyerekekkel, akik szinte észre sem veszik, hogy kb 50 percben végigpásztáztunk egy csomó mindent, ami a táncművészet alapja (is).

 

TSZN: Asszociációs játékra hívunk! Neked mit jelentenek az alábbi szavak: Tánc? Színház? Nevelés?

Nohát! Honnan tudtátok, hogy a foglalkozásunknak ez is része? Főleg a 12 évesnél idősebbeknél (az egészet eredetileg 10-16 év közöttire kalibráltam, de a turnéink során 7-18 év között minden volt…), kis cetliket osztottunk ki, és pont ilyet kértem: „mi jut eszedbe most itt hirtelen arról, hogy:…” , – és aztán attól függően, hogy a foglalkozás addigi menete során milyen benyomást kaptam a csapatról, mondtam a szavakat. De többnyire ilyeneket: tánc / mozgás / kortárs művészet / – ilyenek…

Úgyhogy a válaszaim közül arra, amit én is mindig megkérdeztem, hadd adjam azt a választ, amit a gyerekek legnagyobb számban válaszoltak (sok más, szintén gyönyörű definíció mellett):

Tánc = szabadság.

És akkor az én válaszaim:

Színház = egy légtérben lenni játszókkal, akik az én életemre reflektálnak… (ez különösen megmutatkozott most, hogy nem lehet színházba menni: számomra a felvételről közvetített, vagy online színházi előadás teljesen élvezhetetlen. De mindig is az volt.)

Nevelés = együtt csiszolódni.

 

Az interjút Varga Nikoletta készítette.

Budapest, 2020. 05. 13.

 

Mi újság, tánc, színház, nevelés? 1.

A Tánc Színház Nevelés oldal beszélgető sorozata, ahol a tánc/színház/nevelés területén aktívan tevékenykedő alkotókkal, munkatársakkal beszélgetünk. A sorozat első vendége: Kun Attila.

Fotó: Kaszner Nikolett

Kun Attila, balettművész, koreográfus, táncpedagógus, jelenleg az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasaként a magyarországi és határon túli tánc színházi nevelés területét kutatja.

TSZN: Mit is kutatsz pontosan?

KUN Attila: A mai magyarországi és határon túli kortárs tánc területén fellelhető színházi nevelési programokat. Figyelembe véve azt a különleges helyzetet, hogy az eddig begyűjtött adatok alapján is felmutatható, hogy számtalan intézmény társulat/alkotóközösség foglalkozott, foglalkozik, és tervez új színházpedagógiai előadásokat/foglalkozásokat. Kiolvasható ebből az előző mondatból is, hogy mennyire körültekintően érdemes fogalmazni, hiszen egy olyan terület kutatására vállalkozom, amely terület eddig feltérképezetlen. Sok ösztönös és tudatos foglalkozás/előadás készült már, és ezeket fogja egy átlátható körképpé formálni a kutatás. Reményeim szerint terminológiai térképet is felrajzolva, illetve az eddig elvégzett munkák tapasztalatait is összegezve, tendenciákat és nyitott jövőképet formálva. Fontos mozgatóereje a kutatásomnak, hogy egy ébredő és tudatosságot – köztük kutatómunkát is – igénylő szegmense ez a terület a hazai kortárs táncnak. A mozgás mindenki számára elérhető és ennek a varázsvilágnak a testközeli – nem színpadi – közvetítése, a tánccal táncra nevelés, ami a hazai kortárs tánc túlélőcsomagjának egyik hangsúlyos eleme.

TSZN: A táncszínházi nevelés területe fiatal, a témáról nem készült még átfogó tanulmány és a területhez módszertani és fogalmi eszköztár sem található. Ezért is nagyon izgalmas és fontos, amit bevállaltál, ugyanakkor óriási kihívás, hiszen a Tánc Színházi Nevelési konferencián is kirajzolódott, hogy mennyire sokféle aktivitás történik ezen a területen, de az is kiderült, mennyire elszigetelten működnek ezek a programok. A kutatás első szakaszánál jársz, mik az első benyomások, tapasztalatok?

KUN Attila: Vegyesek az első tapasztalatok. A felkutatott programok/előadások nagyon eltérőek, kevés olyan összefüggés és esetlegesen kiolvasható tendencia fedezhető fel, így még korai lenne publikálni bármilyen részeredményt. Ami látható az az, hogy a prózai színházi nevelési trendekhez képest, a hazai kortárs tánc ösztönös mellékterméke ez a terület. Furcsa lehet ez a minősítés, de amíg egy kőszínház rendelkezik saját és szakképzett stábbal, akik a színházpedagógia eszközeivel a társulat és a repertoár mellett alkotóközösségként „produkciókat” hoznak létre, – ami kreatív munkát, költségvetést, munkaidő kapacitást jelent – addig a kortárs tánc területén, – akár alkotóközösség, akár társulat vagy intézmény – nagyon ritka a főfoglalkozású  táncpedagógus szakember, aki színházi nevelési eszközökben gondolkodva ideje nagy részét ezeknek a foglalkozásoknak/előadásoknak a létrehozásával töltené. Az IZP támogatásának megjelenésével megnőtt az igény és a szándék, hogy szülessenek új és tudatosan készülő tánc színházi nevelési programok. De ez még nem tendencia, mert ennek érvényességét a szakmai közeg visszhangja és az idő fogja csak megmutatni. Az elkövetkezendő három kutatási évben sok nyitott kérdésre ad majd választ maga a szakmai közösség. Éppen ezért is fontos, hogy a kutatás nyitottan fogadja és dokumentálja az egyes programokat, azok elnevezését és az alkotók általi besorolását. Hiszen bármely elnevezés később akár terminológiai iránytű vagy módszertan is lehet. Hívhatják akár test-tudati munkának, jelnyelvnek, érzékenyítő programnak, bemelegítésnek, ismeretterjesztő nevelő előadásnak. A már jól ismert terminológiákat is újra kell gondolni, hiszen egy tantermi beavató egész más alkotói és pedagógiai alapokból épül fel egy színházi előadáshoz vagy egy táncszínházi előadáshoz kapcsolódva. Másképp épül, mások a pedagógiai prioritásai, más a nyelvezet, más a kommunikációs ereje és intenzitása. Aktív és színes a hazai és határon túli kortárs tánchoz köthető pedagógiai aktivitás, vagyis van és lesz tennivaló a kutatási folyamatban.

 TSZN: Kiket kerestél meg eddig, és milyen tevékenységek , aktivitások zajlottak az elmúlt időszakban a tánc színházi nevelés területén?

KUN Attila: Az eddig megkeresett válaszadók között vannak több évtizedes működéssel bíró nagy társulatok, oktatási intézmények, egyéni alkotók, nemrég alakult alkotóközösségek és intézmények is (többek között: a Tünet Együttes, Gergye Krisztián Társulat, Győri Balett, Duda Éva Társulat, Miskolci Balett, DARTS, Feledi Projekt, Magyar Táncművészeti Egyetem, Trafó, Bozsik Yvette Társulat, Pécsi Balett, ArtMan Egyesület, Székesfehérvári Balett, Nemzeti Táncszínház, Nagyvárad Táncegyüttes, Artus, Góbi Rita, Réti Anna, Pataky Klári). Fontos célként tűztem ki, hogy a lehetőségekhez képest az adott alkotói közösség/intézmény/társulat alapkarakterei alapján is vizsgálhatóak legyenek az összefüggések, hiszen más kondíciókkal és erőforrásokkal bír egy kőszínházban működő vagy akár saját előadótérrel bíró társulat, és egy alkotóközösség, amelyik projekt rendszerben dolgozik. A kérdés második felét nehéz pontosan megválaszolni, hiszen vannak évek óta futó tánc színházi nevelési aktivitások, vannak friss módszertant felhasználó programok, friss premierek itthon és határon túl is, illetve pályaelhagyók is, akik rendelkeztek aktív pedagógiai nevelési programmal vagyis az utóbbi időszak hasonlóan az eddigi fluktuációhoz, azonos képet mutat. Azonban fontos megjegyezni azt az érzékelhető tendenciát, hogy a korábbi évekhez képest hangsúlyosabb és aktívabb a hazai kortárs tánc területén a színházi nevelési aktivitások támogatása, és a róluk kialakult párbeszéd is tartalmasabb.

TSZN: A kutatási időszakod három év, a mostani járványügyi helyzet hatással van és lesz a közösségi programokra is. Szerinted milyen hozadékai lehetnek ennek?

KUN Attila: Folytatva a gondolatmenetet, fontos megköszönnöm a Magyar Művészeti Akadémiának a kutatásomnak megszavazott három esztendőnyi bizalmat, hiszen ahogy korábban is említettem a tudományos adatrögzítésen felül fontos célja a kutatásnak, hogy a leendő kiadvány segítségére lehessen mindazoknak, akik ezzel a területtel foglalkoznak, vagy foglalkozni szeretnének a jövőben. Ehhez a kutatási munkával megalapozott eredményhez a három éves időszak egy nagyon fontos hozamot ad, mégpedig lehetővé teszi a tendenciák megfigyelését és a több évtizedes hagyományokból épülő új kezdeményezések megfigyelését. Mindez hatványozottan érvényes a jelen pillanatban, hiszen egy olyan közegészségügyi krízist élünk át, ami mindenképp át fogja, illetve átformálja nemcsak a hétköznapjainkat, de a megszokottság kötöttségeit is. A közösségi programok és ezen belül a tánc színházi nevelési programok jelenleg nem létfontosságúak, és az kérdés, hogy a krízis milyen mozgásteret hagy a nem létfontosságúnak ítélt területek számára. Hiszen a színház, és ezen belül a kortárs tánc olyan periféria terület – figyelembe véve a járványügyi helyzetet – amiről elsőre mondott le a társadalom. Itt nem értékítéletről szól ez a gesztus, hanem egyszerű életösztönről. Viszont jóval többen érzik az otthoni önkéntes vagy szükséges izolációban, hogy a testük mozgást igényel. Innen már csak pár lépés a mozgásra teremtettség felismerése és innen tényleg már csak pár lépés a mozgás és a tánc azonosságának felismerése, amihez természetesen szakember útmutatása segíthet hozzá. Röviden: remélem, hogy a hazai kortárs tánc szakemberei  ráeszmélnek, és egységes álláspontra tudnak helyezkedni abban a kérdéskörben, hogy a szakma ereje nemcsak az előadások számában és minőségében merül ki, hanem attól és abban erős, hogy milyen közvetlen párbeszédet képes kialakítani a társadalommal. Erre csak a tánc színházi nevelési terület (bárhogy hívjuk) képes, és a szakma érdekérvényesítő erejét is ennek a területnek a felépítésétől kell remélnie. Minél szélesebb társadalmi réteg érzi sajátjának a mozgást, a mozgás táncát, annál nagyobb és erőteljesebb a szakma egyéni lobbiereje.

TSZN: Jöjjön egy kis asszociációs játék. Neked mit jelent ez a három szó: Tánc, Színház, Nevelés?

KUN Attila: Tánc: ösztön, kiváltság, nyelv, test-lélek-tudat szentháromsága, egészség, egyensúly. Színház: költségvetési kötöttség, egyensúlyt vesztett, reformra érett. Nevelés: ösztön, példa, segítség, lehetőség, jövő.

Az interjút készítette: Varga Nikoletta

Budapest, 2020. április 15.