Főoldal

TÁNC SZÍNHÁZ NEVELÉS

2018

Első konferenciasorozat a táncművészet területén megvalósuló és megvalósítható színházi nevelési és színházpedagógiai tevékenységekről.

Négy, a tánc szakmát reprezentáló intézmény – Bethlen Téri Színház, Nemzeti Táncszínház, Magyar Táncművészeti Főiskola és a Trafó Kortárs Művészetek Háza – összefogásával egy négy alkalmas konferenciasorozatot indul útjára, melynek témája a táncművészet területén megvalósuló színházi nevelési és színházpedagógiai programok.

A konferencia célja, hogy

  • feltárja és bemutassa azokat az interaktív, a közönséggel különböző módon kapcsolatot teremtő formákat, aktivitásokat, amelyek a táncművészet területén jelenleg egymással párhuzamosan és egymástól elszigetelten, eltérő módszerekkel és keretekkel működnek, illetve
  • hogy lehetőséget teremtsen a táncszakma részére a színház és a pedagógia metszéspontjában található színházi nevelés / színházpedagógia gyűjtőfogalmak alá rendezett különböző tevékenységformák széleskörű megismerésére, és a formanyelv adta lehetőségek ötvözésével a táncművészetbe történő adaptálásra, beágyazására.

 A színházi nevelési/színházpedagógiai tevékenységek – amelyek már 25 éve töretlenül terjednek, fejlődnek Magyarországon – a táncművészet területén is (állandó vagy időszakosan megjelenő jelleggel) jelen vannak.

A sokféle nevelési/oktatási szándékkal létrejövő táncművészethez kapcsolódó programok különböző célközönséghez szólva, jelentős és fontos szerepet tölthetnek be, többek között az értő, fogékony, a művészeti ág iránt nyitott, lelkes közönség építésében, a táncművészek életpályájának, foglalkoztatásának lehetőségeiben, a művészeti ág jövőjének, perspektíváinak bővítésében.

A fenti célkitűzések, perspektívák megvalósulása érdekében négy alkalmas konferenciasorozatot hirdetünk. A konferenciasorozat az Imre Zoltán Program kezdeményezésére és pályázati támogatása révén valósul meg.

A konferenciasorozat mind tartalmában mind formájában előzmény nélküli a táncművészet területén. A fenti célkitűzések a tánctársulatok, alkotók, táncszínház vezetők, tánc – és színházpedagógiai szakemberek aktív és együttműködő részvételével valósulhatnak meg. A részvételnek nincsenek feltételei. Az egyes társulatokat, szervezeteket, tisztelettel arra kérjük, hogy delegáljanak társulati tagokat, kollégákat a konferenciasorozatra. A négy alkalom tervezett programja egymásra épül, és a műfajhoz illően sok sajátélményű és változatos eszköztárú workshopokból áll majd, amely hasznos lehet koreográfusoknak, táncművészeknek, művészeti munkatársaknak egyaránt.

A konferenciasorozaton való részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött.

A sorozat bármelyik alkalmához lehet csatlakozni, de teljes és jól hasznosítható élményeket és tapasztalatokat a négy alkalom együttesen ad.

A konferencia projektvezetői:

Lőrinc Katalin DLA táncművész, egyetemi tanár

Cziboly Ádám PhD, színházi nevelési szakember, kulturális menedzser

Szögi Csaba MA táncpedagógus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója

Takács Gábor színész-drámatanár, a Káva Kulturális Műhely művészeti vezetője

 

A konferencia házigazdája és az első alkalom szervezője:

a Bethlen Téri Színház

A konferencia együttműködő intézményei, helyszínei:

Bethlen Téri Színház

Trafó – Kortárs Művészetek Háza

Magyar Táncművészeti Egyetem

Nemzeti Táncszínház

 

A konferencia időpontjai és helyszínei:

2018. április 6-7. Bethlen Téri Színház

2018. május 11-12. Trafó Kortárs Művészetek Háza

2018. október 5-6. Magyar Táncművészeti Egyetem

2019. március1-2. Nemzeti Táncszínház

 

Az egyes alkalmak fő fókuszai:

  • A konferenciasorozat első részében a felkért társulatok, alkotók, szakemberek rövid (10-20 perc közötti) demonstrációi, bemutatkozói, beszámolói hangzanak el saját színházi nevelési és színházpedagógiai munkájukról.
  • A résztvevők a demonstrációk alapján egy táncszínházi nevelési / színházpedagógiai helyzetképet készítenek, felrajzolva a művészeti ágból fakadó sajátosságokat, jó gyakorlatokat, lehetséges fejlesztési lehetőségeket.
  • Az első alkalommal, a konferencia résztvevői által megfogalmazott javaslatok, fejlesztési igények jelölik ki a konferencia további három alkalmának irányát, részletes programját.
  • A folytatásban az első alkalommal feltérképezett helyzetképre, és fejlesztési igényekre szabott, elsősorban saját élményű színházi nevelési és színházpedagógiai workshopokra kerül sor.)
  • a negyedik alkalommal közösen teszünk kísérletet a táncszakma saját színházi nevelési / színházpedagógiai jövőképének felvázolására, a táncművészet területén folyó színházi nevelési / színházpedagógiai tevékenységek lehetséges összekapcsolására a négy színházi ernyőszervezet égisze alatt és 57 művészeti és színházi szervezet nyilvános és online véleményezési folyamata során kialakított színházi nevelési stratégiához.

(www.szinhazineveles.hu/knowledgebase_category/egyuttmukodes)

 

A konferenciasorozat alkalmával szeretnénk lehetőséget adni minden olyan tánctársulat vagy intézmény számára, akik saját táncszínházi nevelési vagy táncművészethez kapcsolódó színházpedagógiai programmal rendelkeznek. A prezentációkat tematikus blokkokba szeretnénk szerkeszteni.

A tematikai blokkok:

  1. két-háromlépcsős programok
  • előadáshoz kapcsolódó ráhangoló és/vagy feldolgozó beszélgetések
  • előadáshoz kapcsolódó ráhangoló és/vagy feldolgozó foglalkozás
  1. kulissszajárás – interaktivitás előadás alatt – ismeretterjesztés
  2. táncművészeti befogadó és oktatási intézmények
  3. komplex formák, programcsomagok
  4. egyéb projektek

 

 

A konferenciával kapcsolatos friss információk az esemény Tánc Színház Nevelés facebook oldalán, illetve a konferencia weboldalán tancszinhazneveles@wordpress.com olvashatóak.

 

A konferencia koordinátorai:

Meszes Tímea (Bethlen Téri Színház)

Németh Katalin (Nemzeti Táncszínház)

Varga Nikoletta (Nemzeti Táncszínház)

 

Kapcsolat:

tancszinhazneveles@gmail.com

A Tánc Színház Nevelés 2018 című konferencia

Nemzeti Kulturális Alap

Imre Zoltán Programjának támogatásával valósul meg.

 

24862382_380704129033730_8143254296851599675_n
Imre Zoltán Program

NKA